5.-6. Fejezet

 

Ötödik fejezet

 

Fordította: Tony

 

– Nem mondta ezt!

– De igen.

– Te jó ég! Ott helyben meghaltam volna.

– Hidd el, én is közel voltam hozzá.

Fel-alá járkálok a lakásom konyhájában, próbálom elégetni a bennem buzgó adrenalint, amitől remeg a kezem, és őrült módon dobog a szívem. Már fél órája beszélünk Kelly-vel telefonon, elmondok neki mindent, ami azóta történt, hogy a kávézóban letettem a telefont.

James tíz perc múlva érkezik. Az izzadásgátlóm nem működik, a szám nem termel nyálat, és tényleg szükségem lenne egy bourbonre, de attól félek, hogy az egyből kettő lesz, aztán három, aztán elmegy az eszem.

És most kétségbeesetten szükségem van az eszemre.

Arra a kevésre, ami nem bénult le James búcsúmondatától.

– Szóval, mit fogsz csinálni? – kérdezi Kelly, majdnem annyira pánikol, mint én.

Hitetlenkedve felnevetek. – Azt hiszem, megírom neki a listát.

El kell kapnom a telefont a fülemtől, hogy megvédjem a hallásomat Kelly fülsüketítő sikolyától. Aztán nyögdécselve tér vissza.

– Olyan irigy vagyok rád most. Olyan. Irigy. Mike akkor kérdezte meg utoljára, hogy mit akarok az ágyban, amikor először randiztunk. – Egy pillanatra elgondolkodik. – Nem, ez nem igaz. Nem kérdezte, mit akarok… Azt kérdezte, megengedem-e a popsiszexet.

Grimaszolok. – Köszönöm. Most ahányszor csak látom őt, el foglak képzelni titeket popsiszex közben.

– Nemet mondtam, te majom! Az a lyuk csak kijárat. Szóval, mi lesz a listádon?

– Popsiszex nem. Ebben veled értek egyet.

– Orál?

– Természetesen.

Mindketten hallgatunk egy darabig. Aztán Kelly megszólal. – Hát, én kifogytam az ötletekből.

– Tudom, oké? Nem mondhatom a pasinak, hogy én igazán élvezem a misszionárius pózt, ez olyan szomorú!

– Szánalmasak vagyunk.

– Hogyhogy nincs semmi jobb ötletünk azután, hogy együtt olvastuk a Szürke ötven árnyalatát? Az gyakorlatilag egy szexkézikönyv.

– Az csak egy fantazmagória, bébi. Senki sem csinál ilyet a való életben.

– Dehogynem. Millió pár van, akik élvezik a kikötözést, a fenekelést, meg ilyesmiket.

Kelly felhorkant. – Ismersz egyet is?

– Nem, de ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek. Koalát sem ismerek egyet sem, mégis ott vannak csapatostul, élik a bolyhos kis életüket az eukaliptuszfák ágain.

– Úgy érzem, kisiklottunk. Vissza a szexi listához. Mi van a mocskos beszéddel?

Ez egy pillanatra megakaszt. – Hú. Nem tudom, soha nem volt még vele dolgom.

– Nekem sem, de egész jól hangzik, nem?

Az orromat ráncolom, miközben elgondolkodom. – Vagy ez lehet a leghülyébb dolog a világon. Egyszer láttam pornót, és a pasi végig azt hajtogatta a csajnak, hogy „Élvezz nekem, élvezz nekem”, én meg úgy voltam vele, hogy egy nőt az orgazmusért nyaggatni még soha nem működött a szex történetében, haver.

– Mikor néztél te pornót? – kérdezni Kelly gúnyosan.

Megvetően lenéző hangnemre váltok. – Már megbocsáss, de felnőtt nő vagyok. Láttam már pornográf filmet.

– Hát persze. Mi volt a címe?

– Nem hiszem el, hogy nem hiszel nekem!

– Regényíró vagy. Abból élsz, hogy kitalálsz dolgokat. És jobban túlzol, mint bárki más, akit ismerek.

– Miért barátkozom egyáltalán ezzel az emberrel? – motyogom magamban.

– Haladjunk. Mi van a szexszel nyilvános helyen?

– Például hol?

– Mosdóban.

– Undorító.

– Az autó hátsó ülésén?

– Nem vagyok olyan hajlékony. Valami tuti begörcsölne, és abból csúnya csapkodás lenne.

– Parkban?

Ezt megfontolom, próbálom elképzelni a jelenetet. James és én egy padon – egy félreeső helyen, egy fa alatt –, én pedig az ölében ülök. Kabát van rajtam, ami eltakarja a lábaimat, amelyek a csípője két oldalán helyezkednek el, ahogy lovagolok rajta, egyre közelebb és közelebb kerülve az orgazmushoz, a fejem hátradöntve, és az ujjaimmal a hajába túrok, miközben forró, éhes szájával a melleimet kényezteti...

És ekkor arra sétál egy öregember a kutyájával, és elkiáltja magát: „Hívom a rendőrséget!”

– Nem akarom, hogy lecsukjanak közszemérem-sértésért, kösz szépen.

Kelly felsóhajt. – Felmegyek a Google-re, megnézem, találok-e valami jó ötletet. Írok, ha találok valamit.

– Biztos, hogy ezt akarod csinálni? A Google elég ijesztő tud lenni. Egyszer rákerestem a „természetes fejfájás elleni orvosságra”, és öt percen belül meggyőztem magam, hogy parazita bolhák lakmározzák az agyamat. Ha elkezdesz szexötleteket keresni, lehet, hogy egy olyan oldalon találod magad, ahol a nemi szervek üszkösödését ábrázoló grafikus képek láthatók.

Kelly egy halk szánakozó hangot hallat. – Elég ijesztő lehet a fejedben lenni.

– El sem tudod képzelni. Azt kívánom, bárcsak klónozni tudnám magam, hogy legyen valaki, aki megért.

Az ajtócsengő megszólal, én pedig lefagyok. – Ó, a francba!

– Mi a baj?

– Korábban jött!

Kelly huhog egyet. – Oké, akkor műsor indul. Rrrr!

– Kérlek, ne adj ki tigrishangokat. Én éppen összeomlok itt.

– Nem lesz semmi baj.

– Félek.

– Nem félsz – mondja Kelly határozottan. – Ideges vagy. Az két különböző dolog. És emlékezz…

– Mire?

Gyengéd lesz a hangja. – Bármit túl tudsz élni, bébi. Egy randi egy dögös pasival, semmi ahhoz képest, amit eddig már átéltél.

Összeszorul a torkom. Hatalmasat kell sóhajtanom, hogy meg tudjak szólalni. – Mondtam mostanában, hogy szeretlek?

– Én is szeretlek. Most menj, és törj egy darabot abból a cukorfalat pasiból, és érezd jól magad! És reggel az legyen az első dolgod, hogy felhívsz. Minden mocskos részletet hallani akarok.

Miközben megint csengetnek, még válaszolok. – Vettem, Őrmester. Holnap beszélünk.

Letesszük, én pedig a bejárati ajtóhoz megyek, útközben felkapom a táskám a székről, a telefonomat pedig a farmerom hátsó zsebébe csúsztatom. Aztán megállok a bejárati ajtó előtt, kezem a kilincsen, és összeszedem a bátorságomat.

Kinyitom az ajtót, és ott áll a magas, sötét és gyönyörű, több mint százkilencven centis alfahím. Egy vadászó oroszlán a Serengetiben fele ennyire sem fenséges.

Vagy éhes.

Állunk ott halálos csöndben egymást bámulva, aztán megszólal: – Vörös az arcod.

– A tenyerem meg izzad. Hogy vagy?

– Mint a pezsgősüveg dugója, miután eltávolították a védődrótot.

– Robbanáshoz közel, mi?

Megvillan a szeme, a tekintete végigjár rajtam. – Szívtál már heroint?

– Nem.

– Én sem, de lefogadom, hogy ilyen érzés.

– Tudom. Ez nem normális. Örülök, hogy nem vagyok vele egyedül, mert az szomorú lenne.

Az arca ráncos, ahogy mosolyog. Farmert, és fehér inget visel, ami nincs a nadrágjába betűrve, épp úgy, mint amikor először láttam a kávézóban. Természetellenesen jóképű. Hogy őszinte legyek, ez ijesztő. A pasinak olyan arca van, hogy bármelyik magazin címlapján szerepelhetne, és itt vagyok én… én nem úgy nézek ki.

– Azt hiszem, most már el kell mondanod, hogy milyen a seggem férfiszemmel, mert nehezen tudom felfogni, hogy te milyen jól nézel ki – mondom. Intek a kezemmel, kettőnkre mutatva. – Elég fenséges ahhoz, hogy áthidalja a szakadékot?

Kék szemei égnek, a hangja nyers. – Határozottan, kibaszott fenséges. Valójában tökéletes. Tudod, hogy a női feneket miért hasonlítják néha gyümölcshöz?

– Gyümölcshöz?

– Igen. Almához. Barackhoz. Ilyenek.

– Azt hiszem, nem ugyanolyan könyveket olvasunk.

Nem is figyel rám. – Mert amikor egy férfi meglát egy tökéletes, kerek, érett feneket – mint a tiéd –, csorog a nyála, és csak arra tud gondolni, hogy belemélyessze a fogait.

Összeszorítom az ajkaimat, tanulmányozom az arcát, aztán végül úgy döntök, hogy ez elég lesz nekem az elkövetkező ötven vagy hatvan évre. Nem is kell csókolóznunk, vagy szexelnünk, vagy bármit – az, ahogyan rám néz, olyan kielégítő, hogy az orgazmus meg sem közelíti.

Oké, ez túlzás volt, de tudjátok, mire gondolok.

Feltartja az egyik ujját. – És még? A melleid…

– Várj, hadd találjam ki. A melleim, mint a sárgadinnyék.

– Mézdinnyét akartam mondani.

– Tudod, ha valaki azt mondta volna, hogy élvezni fogom, hogy egy férfi különböző gyümölcsökhöz és dinnyékhez hasonlítja a testrészeimet, azt mondtam volna, hogy megőrült – mondom, pár pillant múlva.

Bólint. – Elvégre modern nő vagy – mondja komoran.

– Pontosan. Feministának vallom magam. Egyetemi diplomám van. Több is, valójában. És most itt vagyok, és elmerengek, milyen fantasztikus érzés, hogy sárgadinnyének nevezed a melleimet.

– Mézdinnyének.

– Igaz. Bocsánat. Hol tartottam?

– Feminista vagy, felsőfokú végzettséggel.

Bólintok. – Pontosan.

– Nincs szükséged férfira, hogy teljes legyél.

– Így van. Érted, mit beszélek!

– És egyértelműen nincs rá szükséged, hogy egy férfi parancsolgasson neked.

– Nincs. Semmiképpen.

James tesz egy lépést felém, átlépi a küszöböt és pislogás nélkül néz a szemembe. Torokhangon így szól: – Kivéve az ágyban.

Minden idegszál megfeszül a testemben. A szívem a mellkasomnak csapódik. Olyan közel van, hogy érzem a testéből áradó hőt, ugyanazt a hőt, ami engem is hullámokban áraszt el, visszaránt a sarkamra, miközben lángolok a vágytól.

Halkan, bizonytalanul kifújom a levegőt. – Hűha.

– Tudom. Képzeld el, milyen érzés, amikor csókolózunk. – Az ajkamra nézve megnedvesíti az övéit.

– Kezdek azon gondolkodni, lehet, hogy ez rossz ötlet. Hallottál olyan emberekről, akik véletlenszerűen lángra lobbantak?

– Spontán emberi öngyulladás – mondja még mindig a számat bámulva.

– Igen. Én olyan ember vagyok, akivel ez előfordulhat.

James lassan előrehajol, és lehajtja a fejét. Az orrát végigfuttatja az államon, aztán a fülembe suttog. – Akkor óvatosnak kell lennem, ugye?

A retorikai kérdések történetében egy sem volt még ennyire perzselően forró.

Felegyenesedik, mosolyog – nyilvánvalóan felismerve, hogy küzdök a tudatom megőrzéséért –, és megfogja a kezem.

– Menjünk vacsorázni. Eszünk, iszunk, beszélgetünk. Aztán visszajövünk, leülünk a kanapéra, és én gyakorlom az óvatosságot veled, amíg nem leszel teljesen elégedett.

Ó, az az ördögi vigyor. Tudtam, hogy bajban vagyok.

– Oké, de figyelmeztetlek: nagyon nehéz a kedvemben járni – mondom könnyedén.

A szájához emeli a kezem, és végigsimítja az ujjperceimet az ajkával. – Jó. Szeretem a kihívásokat.

Annyira elterelik a figyelmemet a lehetőségek, hogy elfelejtem bezárni az ajtót, amikor távozunk.

Hatodik fejezet

 

Fordította: BaBett

 

Elvisz egy gyönyörű étterembe, ahonnan kilátás nyílik a Szajnára. A hely csendes, gyertyafényes és hangulatos, a folyóra nyíló kilátás lélegzetelállító, ahogy a folyó csillog a felkelő hold fényében. Mint ahogy Párizs más részei, ez a hely is tökéletesen alkalmas a romantikára.

Sajnálom azt, aki ebben a városban szingli mer lenni.

A terem egyik sarkában foglalunk helyet, egy makulátlan főpincér mellett. Ő és James vált néhány szót franciául, majd a pincér eltűnik.

Egymást bámuljuk az asztal túloldalán, miközben egy jazz trió elegáns hangjait halljuk egy másik szobából.

– Jól vagy? – kérdezi meg James.

– Igen.

Nem. Olyan feszült vagyok, hogy szét tudnék durranni.

Egy pillanatra megvizsgálja az arckifejezésemet.

– Próbáljuk meg még egyszer. És ezúttal mondd el az igazat.

Nyirkos kezeimet a vászonterítőre simítom, mindkét oldalra a tányérom mellett. Levegőt veszek, kiengedem, aztán azt mondom: – Eredetileg azt hittem, hogy ha nem fekszem le veled azonnal, az feldobja a dolgokat... tudod, fokozza a vágyat, meg ilyesmi, de most azt hiszem, alábecsültem a hatást, amit te gyakorolsz rám és az idegrendszeremre.

Amikor egyszerűen csak ül, és várja, hogy folytassam, elismerem félénken: – Az ájulás veszélye fenyegethet.

A szemei égnek, de a hangnemét könnyedén tartja. – Ha arccal előre beleesel az entrée^[1]-dbe, megígérem, hogy megmentelek.

– Nem hagyod, hogy felszippantsam a bouillabaisse^[2]-t vagy megfulladjak a coq au vin^[3]-től?

Az ajkai megrándulnak, miközben megpróbál elnyomni egy mosolyt. – Nem, nem fogom. És ha újraélesztésre van szükséged, hogy eltávolítsuk a csirkecsontot, ami esetleg a torkodba csúszik, amikor az arcod a tányérhoz ér, én vagyok az embered.

Kicsit elmosolyodom. Sokkal könnyebb ezt csinálni, amikor hülyéskedünk. – De van képesítésed újraélesztésből? Nem akarok senkit, akinek olyan hatalmas izmai vannak, mint neked a szegycsontomat ütögesse, mintha az egy bongódob lenne. Megrepeszthetsz valamit.

A mosolya teljes káprázatos pompájában tör át. – Azt hiszem, már megállapodtunk, hogy óvatos leszek veled.

Amikor nagyot nyelek, felkuncog. Aztán, csillogó szemmel, kinyújtja a kezét az asztal túloldalán, megszorítja a kezemet, és elenged, hogy témát váltson.

– Remélem, nem bánod, hogy koktélt rendeltem nekünk. Tudom, hogy te egy modern nő vagy, de egy úriember szeret megkönnyíteni néhány dolgot egy hölgynek.

A keze nagy, meleg és érdes – pontosan olyan, amilyennek elképzeltem, amikor maszturbáltam, rá gondolva.

Még jó, hogy nemrég voltam egy teljes körű orvosi vizsgálaton, amely kimutatta, hogy tökéletes egészségnek örvendek, mert különben meg lennék győződve arról, hogy vagy agyvérzést kaptam, vagy a roham valami homályos fajtáját, ahol az ember kívülről normálisnak tűnik, de belül minden izmod összeszorul és kővé vált.

– Amíg nem viszed túlzásba, és nem próbálod megrendelni a vacsorámat – sikerül kimondanom. – Van egy vékony határvonal az úriemberi viselkedés és az uralkodás között.

A tekintete az enyémet tartja, a hangja pedig komoly, James így válaszol: – Ez egy határ. Szeretek ezen a vonalon járni.

Stroke. Roham. Akut aorta katasztrófa. Mindezek ellenére, valahogy a tüdőm továbbra is működik. – Most szándékosan ingerelsz.

– Ez csak az idegek miatt van. Volt már rosszabb is.

Ahogy ezt mondja – és a hasonlóság azzal, amit Kelly mondott korábban a telefonban, megdöbbentett. Mintha már ismerne engem, mintha mindent tudna, amit tudni lehet rólam, hogy hová vannak elrejtve a legmélyebb hegeim és sebeim, és hová minden gyötrelmes hazugság fekete lyuka.

Az agyam elkezd kavarogni.

Estelle elmondta Edmondnak, hogy miért jöttem Párizsba? És Edmond elmondta Jamesnek? Ő tudja?

Egy pincér érkezik két bourbonnel, csiszolt kristálypohárban, és leteszi őket elénk az asztalra. Elengedem James kezét. A pincér elkezd angolul beszélni, de én nem hallgatok rá, inkább a kavargó gondolataimba merülök.

Mi van, ha utánanézett a neten? Voltak cikkek az újságban. Tudja, hogy író vagyok, csak be kell írnia a nevemet...

– Olivia?

Visszatérek merengésemből a jelenbe, James és a pincér engem néznek.

Választ várnak egy kérdésre, amit kihagytam.

– Elnézést, mit is kérdezett?

A pincér türelmesen megismétli az esti ajánlatokat. Érzem magamon James tekintetének súlyát, de nem nézek rá.

– A fésűkagyló nagyon jól hangzik, köszönöm.

– Kezdetnek valamit?

Rájövök, hogy bizonyára ezt a részt is kihagytam a beszédéből.

– Um, bármit, amit csak javasol.

Sugárzik. – A libamáj hihetetlenül finom.

– Bármi mást, de azt nem.

Az undorodó hangnememre pislog, majd felajánlja: – Talán a fóliába csomagolt brie^[4]-t fügekonzervvel?

– Igen. Tökéletes. Köszönöm.

James filet mignont^[5] és zöldsalátát rendel, a pincér távozik, és aztán magunkra maradunk a felerősödő aggodalmammal.

James egy darabig csendben méreget. – Valami rosszat mondtam.

A francba. Ha mindig ilyen átkozottul figyelmes lesz, akkor ez soha nem fog működni.

– Nem, nem rosszat. Csak... – Felpillantok, és azt látom, hogy bámul rám azzal a jellegzetes intenzitással, parázsló férfiassággal és éhes szemekkel. – Én... hogy beszéltél-e Edmonddal rólam.

Hátradől a székében. Anélkül, hogy megszakítaná a tekintetünket, egyenletesen válaszol. – Igen. Megkértem, hogy mondjon el mindent, amit tud rólad.

A szívem fájdalmasan szaltózik a mellkasomban. – És mit mondott?

– Hogy Estelle barátja vagy, és az ő lakásában laksz. Egy író, aki Amerikából jött ide nyaralni.

Tanulmányozom őt. Vajon elhallgat valamit? – Mi mást?

– Hogy nagyon okosnak és bájosnak tűntél, de a legszomorúbb szemed volt, akivel valaha is találkozott.

Összekapcsolódó tekintetünk fizikai kapcsolatnak tűnik, ujjaink összefonódnak és szorítják egymást, mint egy feszültség alatt álló vezeték, ami hőt és elektromosságot vezet közöttünk az üres térben.

– A következő ember, aki azt mondja nekem, hogy szomorú a szemem, egy villát fog kapni a sajátjába – mondom.

– Tudom – jön a halk válasz. – Nem akarsz beszélni semmi személyesről, és ezt tiszteletben tartom. De te kérdezted.

A hangja egyszerre gyengéd és bensőséges, mintha máris szeretők lennénk. A gyengédsége miatt gombóc nő a torkomban. Nem kaptam ennyi gyengédséget egy férfitól már régóta. Soha nem volt még részem ilyen osztatlan figyelemben, és a legrosszabb az egészben, hogy... nem érdemlem meg.

Nem érdemlem meg, hogy itt üljek, éljek és lélegezzek, amikor az egyetlen ok, amiért élnem kellett, hat láb mélyen a föld alatt van.

Elborzadva veszem észre, hogy könnyezik a szemem.

Kétségbeesetten menekülök a perzselő tekintete elől, elszakítom a tekintetem az övéről, és felállok. – Bocsáss meg egy pillanatra, kérlek. Ki kell mennem a női mosdóba.

Választ sem várva, elfordulok az asztaltól, és nyaktörő tempóban át az éttermen az előcsarnok melletti dupla ajtóhoz rohanok, ami mellett a befelé vezető úton elhaladtunk.

Berontok a mosdóba, és a szemközti falnak dőlök, amikor az ajtó becsukódik mögöttem. Reszketve állok ott, és azon tűnődöm, hogy a fenébe tudott ilyen nyersen lecsupaszítani, amikor az elmúlt két évben csak annyit éreztem, hogy el vagyok temetve.

Az első pillantásával elolvasztott. Az első kereső, látó pillantásával.

A kezembe ejtem az arcomat, és felnyögök.

Ez egy hülye ötlet volt. Nyilvánvalóan nem állok készen erre. Naivitás volt azt hinni, hogy az érzelmek nem fognak belekeveredni, ha még egy asztalhoz sem tudok vele ülni anélkül, hogy pánikba esnék.

Nem mintha ez lenne az első alkalom, hogy ez történik. Minden alkalommal, amikor beszélek a férfival, a végén mindig elfutok. Ha lefeküdnék vele, valószínűleg szétesnék, teljesen összeomlanék.

Elképzelem magam meztelenül, zokogva az ágyán, miközben ő tehetetlenül nézi, és azon gondolkodik, melyik elmegyógyintézetet hívja fel először.

– Olivia.

Rémülten felpillantok. James velem szemben áll bent a női mosdó ajtajában, olyan hangtalanul jelent meg, mint egy szellem.

Kinyitom a számat, hogy valami megalázó kifogást dadogjak, hogy miért viselkedem ilyen őrültként, de mielőtt megszólalhatnék, James bezárja a távolságot köztünk, és a karjaiba vesz.

Minden kétségbeesésem és aggodalmam azonnal elcsendesedik. Egyenesen leereszkedem a fejemben lévő őrjöngő káoszból a teste valóságos és földi jelenlétébe.

Ó, Uram. Ó, szent...

Ha eddig azt hittem, hogy elolvadok a szemétől, a nagy, meleg, szilárd teste az enyémhez simulva a cseppfolyósodás egy egészen más formájának bizonyul. Olyan részeim, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, felolvadnak és égni kezdenek.

– Csak lélegezz – mondja halkan, a száját a fülemhez közel tartva. – Csak érezz engem és lélegezz.

Még soha senki nem mondott ennél az öt szónál szebbet.

Ahogy megkönnyebbülten nekidőlök, olyan, mintha elvarázsolt volna. Karjaimmal átkarolom a vállát, arcomat a nyakába temetem, és belélegzem a bőrének illatát. Mikor kiengedem, szinte kábult vagyok a vágytól.

A melleimhez simulva a szíve ugyanolyan őrülten kalapál, mint az enyém.

Arcát az enyémhez szorítja. Egyik kezét a hajamba fonja, a fejemet a tenyerében tartva. Átkarol, megvédve engem… mitől? A saját félelmemtől, gondolom. A képzeletemtől. A múltamtól, annak minden poggyászával együtt.

Magamtól.

Valaki kinyitja az ajtót, és a fülkék felé megy, mintha láthatatlanok lennénk. Használja a vécét, kezet mos, és anélkül távozik, hogy egy szót is szólna, mintha egy szerelmespár egymásba gabalyodva a mosdó bejáratánál olyan hétköznapi dolog lenne, ami még csak meg sem érdemel egy pillantást.

Talán az is. Végül is Párizsban vagyunk. Az összefonódott szerelmespárok olyan gyakori látványt nyújtanak, mint az utcai lámpák.

– Jobb? – suttogja James, érdes, borostás állkapcsa csiklandozza az arcomat.

– Sokkal jobb – suttogom vissza, és közelebb bújok hozzá. – Véletlenül, nem vadállatok szelídítésével foglalkozol? Mert ha nem, akkor nagyon jó lennél benne.

A kuncogása halkan dübörgő rezgésként ér az arcomhoz. Nevetséges, mennyire tetszik a hangja. Szeretném felvenni, és lejátszani, amikor ideges vagyok és hagyni, hogy megnyugtasson, mint ezernyi buddhista szerzetes hipnotikus kántálása.

Igen, kipróbáltam a csoportos kántálást szerzetesekkel. Mindent kipróbáltam. A gyász arra készteti az embereket, hogy kétségbeesetten keressék a megkönnyebbülés minden formáját.

– Gyerekkoromban állatorvos akartam lenni – mondja James, kissé visszahúzódik, hogy a szemembe mosolyogjon. – Ez számít?

– Szóval minden más mellett állatbarát is vagy. Nagyszerű.

– Miért tűnsz csalódottnak?

– Próbálok egy végzetes hibát találni a biztosításhoz.

– Biztosítást? Mi ellen?

Kinyitom a számat, de megállítom magam, mielőtt kibökném: A beléd esés ellen. Ehelyett egy titokzatos mosolyra húzom a számat.

– Elfelejtettem – mondja, miközben az arcomat vizsgálgatja. – Nem fogunk személyeskedni.

– Ehhez képest egy másodperccel ezelőtt elkövettél egy bakit, amikor azt mondtad, hogy gyerekkorodban állatorvos akartál lenni.

– Jobb, ha vacsora közben megbeszéljük a feltételeket, nehogy megint hasonlót kövessek el. Tudnom kell, mik az alapszabályok. – A tekintete a számra siklik.

Amikor csak az ajkaimat bámulja, kezdek zavarba jönni.

– Csak azt ne mondd, hogy gyümölcs-testrész összehasonlításon gondolkozol épp most.

– Arra gondolok, hogy mennyire meg akarlak csókolni, és hogy mennyire nem akarom, hogy az első csókunk tíz lépésre legyen egy WC-től – mondja rekedtes hangon.

Ettől egyenesen egy kis borzongás fut végig rajtam. Imádom, ahogy kimondja, amit gondol, anélkül, hogy megpróbálná elrejteni vagy szépíteni.

Ez a férfi nagyon jót tesz az egómnak. Valóban nagyon jó.

Mosolyogva és sokkal nyugodtabban, mint korábban, a kezemet a kemény mellizmaimra simítom.

– Tartsd meg ezt a gondolatot, amíg nem végeztünk a vacsorával. Ha nem eszem valamit hamarosan, akkor egyáltalán nem tudsz majd megcsókolni, mert lecsuknak, bútorrágás miatt.

A szeme meleg, a mosolya elnéző, James végigsimít az ujjával az alsó ajkamon. – És én még azt hittem, hogy miattam szédülsz.

Rávigyorgok. – Nem. A hipoglikémia a bűnös, barátom.

Mindketten kényelmesen figyelmen kívül hagyjuk a tényt, hogy még tíz perc sem telt el azóta, hogy elmondtam milyen hatással van az idegrendszeremre.

Megfordul, és kézen fogva kivezet a mosdóból, szorosan tartva a kezemet még azután is, hogy leültünk az asztalhoz, és elkezdtünk inni.

---

[1] entrée – előétel

[2] bouillabaisse – francia halászlé

[3] coq au vin – vörösboros kakas

[4] brie – francia lágy sajt

[5] filet mignon – a steakek steakje (marha bélszín vagy vesepecsenye, borjúnál szűzpecsenye)