13.-14. Fejezet

 

Tizenharmadik fejezet

 

Fordította: Mandy

 

Az első dolog, amit a lakásba visszaérve teszek, hogy egyenest az Estelle könyvtárában lévő számítógéphez megyek és beizzítom.

A Google keresőbe beütöm: Nagyon tévedsz.

A Google segítőkészen bead nekem 798.000.000 találatot.

Az első egy videó, a heavy metal banda Judas Priest dalának van hasonló címe, ami önelégültséggel tölt el. Ha egy híres rock banda úgy vette fel, hogy „nagyon” a „nagyot” helyett, akkor nyilvánvalóan nekem van igazam.

Rövid ideig tartó önelégültségem addig tart, míg lejjebb görgetek a lap aljára és a Merriam-Websteren találok egy cikket a kifejezés használatáról. Amikor a linkre kattintok, megdöbbenve látom, hogy a mai napig viták vannak a szóválasztás helyességéről.Úgy tűnik, hogy a „nagyot” a régebbi használatú, eredetileg a tizenkilencedik századi brit angolból származik, a „nagyon” inkább mai használatú – és elterjedtebb –,de a nyelvtisztítók gyakran kritizálják, mint helytelen elfajulást.

Azaz, Jamesnek és nekem is igazam van… kivéve, hogy neki több igaza, mint nekem.

Helló megtépázott ego, öreg barátom.

Mivel egy kis erkölcsi megerősítésre van szükségem, kihúzom a telefonomat az asztalon heverő kézitáskámból és küldök Estelle-nek egy üzenetet.

 

Kérdés a kiváló irodalmi agyadhoz: melyiket gondolnád helyesnek? NAGYON tévedsz vagy NAGYOT tévedsz?

 

Amíg válaszra várok, a konyhába sétálok. Lábujjhelyre állok, lerúgom a magas sarkúmat, kinyitom a hűtőt és egy darabig bámulok a tartalma felé, míg rá nem jövök, hogy nem is vagyok éhes. Reggel óta nem ettem, de a könyvesbolti orgazmus, James vacsoránál bemutatott hirtelen Houdini imitációja és annak emléke után, hogy milyen szélesre görbült a szám, mikor mondtam neki, hogy tévedett a nagyot vagy nagyon dologban, amire igazából vágyom, az egy ital, hogy megnyugtassam az idegeimet.

Öntök magamnak egy bourbont és már majdnem belekortyolok, mikor a telefonom csippan. Estelle válaszolt.

 

EZ AZT JELENTI, HOGY ÚJRA ÍRSZ???

 

Nem egészen öt másodperccel később a telefonom csörög. Mosolygok és felveszem.–Szia, Estelle.

– Baba! – kiáltja jókedvűen. – Mondd, hogy jó híreid vannak!

Nem tudom megállni, hogy ne cukkoljam kicsit.

– Naaa, csak semmi nyomás vagy ilyesmi. Nem kérhetem ki csak úgy a véleményedet?

Gúnyolódik.–Hah! Az egyetlen alkalom, mikor a véleményemet kérdezted valamiről is, akkor volt, mikor a harmincadik szülinapodon elvittelek ebédelni a Le Bernardinba és nem tudtál választani a szasimi és a kaviár között.

– Ez nem igaz! Tisztán emlékszem, hogy kikértem a véleményed arról, hogy hozzámenjek-e Chrishez vagy ne.

Hosszú csend következik, aztán Estelle józanul azt mondja. – Nem, babám, nem kérdezted. Kirúgtál volna, mint az ügynököd, ha megtetted volna.

– Mire gondolsz? – kérdezem meglepve.

Újabb hosszú csend, ami annyira szokatlan Estelle-től, hogy kényelmetlenül érzem magam. A nőnek általában nincs szűrője.

– Arra gondolok, hogy Christopher nem jó srác. És biztosan nem volt jó számodra.

Ez sokkol. Habár Chris és én elváltunk, úgy érzem, meg kell védenem őt. Felidegesít és összezavar, hogy így beszél róla.

– Estelle, miről beszélsz? Különböztünk, mint bármely másik pár, de mi…

– Akkor hagyott el téged, amikor a legnagyobb szükséged volt rá – vág közbe éles hangon.

Emlékszem, milyen egyedül éreztem magam a templom hideg padján ülve, egyes-egyedül. Milyen kizsigerelve és egyedül.

A hangom megremeg az érzelmektől, mikor válaszolok. – Mindenki a maga módján birkózik meg a gyásszal.

Estelle hangja meglágyul. – Igen, ez így van. De egy apa, aki nem jelenik meg a saját gyereke temetésén…

Felcsattanok. – Nem tudott megbirkózni vele. Ez nem szokatlan. A gyászterapeuta azt mondta…

– ….vagy a gyereke születésénél….

– Nem tudott időben elszakadni a munkájától! Tudod, hogy a baba korábban jött!

– Aki a feleségét a nászútjukon egy idegen országban hagyja….

– Az Isten szerelmére, Estelle! Diplomata! Kitört egy háború! Szükség volt rá! Én voltam az, aki azt mondta neki, hogy rendben van, ha elmegy.

A dühkitörésem után mindketten hallgatunk. Estelle hangosan sóhajt egy nagyot. Aztán megszólal. – Bármit is tett, rendben volt számodra. A hallgatásai, a távollétei, az összes dolog, ami nem a te igényednek megfelelő volt… Minden rendben volt. Mert szeretted őt.

– De nem érdemelte meg. Nem érdemelt meg téged.

Forró könnyek égetik a szememet. A torkom úgy elszorul, hogy alig tudom lenyelni a korty bourbont, de végül sikerül legyűrnöm. Égő nyomot hagy egész a gyomromig, ott leül és dühösen kavarog.

Összeszorított fogaimon keresztül beszélek.–Mindegy. Hogy válaszoljak a kérdésedre, igen, újra írok. Igazából rengeteget írok. És ez rohadt jó. Hamarosan el fogom küldeni, amit már írtam. Most mennem kell. Köszi, Estelle. Szia.

Megnyomom a Vége gombot, aztán eldobom a telefont a szoba túlsó felébe. Egy csattanással csapódik a falnak, szétesik és darabokban hullik a padlóra.

Otthagyom, ahol van és kimegyek a konyhába, dühösen törlöm meg könnyező szememet.

Nyílik egy kis Júlia-erkély a nappaliból, keskeny padlójú, épphogy elég két embernek. Oldalra tolom a függönyöket és kinyitom az üvegajtókat, aztán kilépek és rátámaszkodom a hullámos korlátra.

Az ég borongós, sötét felhők borítják. Mennydörgés mély morajlása visszahangzik valahol a távolban. A levegő párás, az ózon éles szagától illatozik, minden jel arra utal, hogy nyári vihar közeleg. Amikor az első cseppek lehullanak, az ég felé fordítom az arcom, becsukom a szemeimet, hadd keveredjen az eső a könnyeimmel.

Egy apa, aki nem jelenik meg a saját gyermeke temetésén.

Ez fájt a legjobban. Az összes alkalom közül, mikor Chris nem volt jelen, az az időszak véste bele magát nagyon mélyen a szívembe, a seb még mindig ugyanolyan friss, mintha csak tegnap történt volna.

A kicsi lányom elment, a lelkem romokban hevert és a férjem nem volt sehol.

Minden összeomlott, miután elvesztettük őt. Már nem tudtunk beszélgetni. Alig tudtunk egymás szemébe nézni. A házban olyan hosszúra nyúlt a csend, hogy néha úgy éreztem, mintha teljesen elvesztettük volna a kommunikáció képességét. A csoportterápia egy horror volt, sokkal fájdalmasabb, mintha savat öntenének egy nyílt sebre. Az a sok, veszteségről szóló történet ráhalmozódott a sajátomra, míg már úgy éreztem, hogy megfulladok.

A házassági tanácsadás sem volt sokkal jobb. Esély sem volt, hogy értelme legyen egy ilyen értelmetlen dolognak és semmiféle beszélgetés nem segített vagy változtatott rajta.

Aztán végül, miután Chris bepakolta a táskáját és kiköltözött, elmentem egyedül egy egyéni terápiára, még egy utolsó, kétségbeesett kísérletként, hogy megbékéljek a lehető legrosszabb dologgal, ami valaha történt velem. Vagy legalább valami értelmet nyerjen.

De nincs semmi értelem az erőszakban. A gyilkosság öncélú.

Egy nyögés húz vissza az emlékeim mocsarából. Kinyitom a szemem és átpillantok az udvaron, ahonnét jött, egy ablakra, ami pár másodperce még sötét volt, de most ki van világítva.

Gigi és Gaspard a hálószobájukban vannak, és azt csinálják, amihez a legjobban értenek.

Elfordulok és bemegyek, lehajtom a maradék bourbont. Aztán lekapcsolom a lámpákat és megyek aludni.

 

* * * *

 

Órákkal később úgy ébredek, ösztönösen tudva, hogy valami nincs rendben.

Anyai megérzés. A fokozott hallás. Az élesebb szaglás. A finomra hangolt antenna, amit soha nem felejtesz el, még akkor sem, amikor a gyerekedet már nagyon régen kitépték a karjaidból.

Zakatol a szívem, de felülök az ágyban, a fülemet hegyezem, hogy halljak bármilyen hangot. Nem vagyok biztos benne, hogy egy hang ébresztett fel, de erősen figyelek a sötétben. A szemeim lassan alkalmazkodnak, már ki tudom venni a komód széleit és az ajtó melletti fotel ívelt karfáját.

És egy férfi magas alakja áll mellette.

Felsikítok ijedtemben, de rámveti magát, mielőtt ki tudnék ugrani az ágyból. Megragad és nehéz teste alá szögez, belesimítva engem a matracba, miközben én vadul küzdök alatta.

– Olivia – morog egy nyers hang a fülembe. – Én vagyok. Hagyd abba. Csak én vagyok.

Mozdulatlanná merevedek, lihegek, aztán egyik pillanatról a másikra rájövök, hogy James az. Csak néhány másodpercbe telik, hogy elkapjon a düh.

– Mi a fasz? – ordítok. – Majdnem halálra rémítettél, te seggfej!

– Sajnálom.

– Sajnálod? Te sajnálod? Egyáltalán hogy jutottál be ide? – küzdök tovább, de nem enged el. Épp ellenkezőleg, kezei egyre jobban szorítják a csuklómat. Egyik lábát az enyéimre csúsztatja, hogy ne tudjam megrúgni.

– Nyitva hagytad a bejárati ajtót. Kopogtam és nyomtam a csengőt, de nem válaszoltál.

Annyira összezavart ez a hülye „nagyot vagy nagyon” vita, amikor hazaértem, és nem is emlékszem, hogy becsuktam-e az ajtót vagy nem, így aztán nem lep meg, hogy nyitva hagytam. Ugyanezt tettem múlt éjjel is, mikor vacsorázni vitt. Ez a pasi mindig kizökkent a nyugalmamból.

– És akkor úgy gondoltad, hogy jó ötlet lesz csak úgy belibegni ide hívatlanul?

– Mondtam, hogy jönni fogok.

– Én meg mondtam, hogy ne gyere!

Érzem forró leheletét a nyakamon, amikor suttog. – Mondd, hogy menjek el és megteszem.

Csak fekszem ott a plafont bámulva és a fogaimat csikorgatva, míg a légzésemet újra kordában tudom tartani. Egy részem oda akarja vágni neki, hogyMenj a pokolba… de aztán ott van a másik részem – a nagyobbik rész – amelyik nem akarja.

Évek óta nem volt férfi az ágyamban. Évek óta. Testem minden egyes elhanyagolt porcikája sikolt.

És tekintve, hogy ez az a bizonyos férfi, aki egy egyszerű pillantással úgy fel tud izgatni, hogy keresztbe állnak a szemeim, így hajlok arra, hogy megengedjem neki, maradjon és meglátjuk, hova vezet ez a dolog.

– Maradhatsz, de jobb lesz, ha jóváteszed – csikorgom.

Elengedi a csuklóimat, felkönyököl és megcsókol. Gyengéd a csók, kutató és bocsánatkérőnek tűnik. Tudja, hogy az indulataim borotvaélén táncolok.

– Jóvá akarom tenni, édes, de még nem adtad oda nekem a listádat – mondja.

Pff. –Remek. Egy listát akarsz, hogy mit szeretek csinálni az ágyban? Hát itt az első öt: aludni, olvasni, tévét nézni, ölelni a pasipárnámat, miközben arról álmodozom, hogy megnyerem az irodalmi Nobel-díjat és aludni.

Eltart egy pillanatig, míg rájövök, hogy James mellkasának enyhe rázkódása elfojtott nevetés.

– Kétszer mondtad, hogy aludni.

– Mert tényleg szeretek aludni!

Megcsókol lágyan a fülcimpám alatti érzékeny ponton, amitől megborzongok.–Látom. És mi is pontosan az a pasipárna?

Újabb csók, lejjebb a nyakamon és újra megborzongok. –Nevetni fogsz.

– Nem fogok.

Csók. Csók. Harapdálás. Csók. Lassan végighalad a nyakamtól a kulcscsontomig, aztán a nyelve hegyét beledugja a torkom bemélyedésébe. Megigazítja rajtam a súlyát, lábát az enyéim közé csúsztatja.

Olyan nagy és nehéz. Olyan meleg és szilárd. Olyan erős. És Istenem, annyira szeretem az ilyet.

Semmitől nem érzed magad jobban nőnek, mint amikor egy férfi erőteljes súlya alatt fekszel.

– Ez…ööö…olyan nagy kényelmes alvópárna, ami kb feleolyan hosszú, mint a testem.

– Hmmm. – Egyik kezét alám csúsztatja és megszorítja a fenekemet, közelebb húzva magához, megmozdítva a csípőjét.

Már most kemény tőlem. A pulzusom ritmustalanná válik. Megmarkolom a vállát, belemélyesztem az ujjaimat öltönye finom anyagába.

Miért van rajta még mindig öltöny? Egyenest idejött onnét, ahova ment? –Nagyon támogató – mondom, gyorsabban lélegezve. – Szeretem a pasipárnámat.

James felemeli a fejét és összekapcsolódik a tekintetünk. A pillantása érzéki és felhevült. – Érdekes.

– A párnám?

– Nem, a tény, hogy őrülten féltékeny vagyok rá.

Hogy vele alszom, vagy mert azt mondtam, hogy szeretem? Zakatol a szívem, de nem teszem fel hangosan a kérdést.

– Épp ellenkezőleg, neki kéne féltékeny lennie rád. Még soha nem elégítettem úgy ki magam, hogy a pasipárnámra gondolok – suttogom.

James szeme felcsillan, tekintete az enyémbe fúródik. –Rám gondolva élveztél el?

Eléggé izgatott az ötlettől. Hangja nyers és valami új feszültség van a testében, légzése ritmusában is árulkodó változás áll be.

Bólintok.

– Mikor? Ma este?

Ó, Istenem. Minden piszkos részletet tudni akar. Miért is nyitottam ki a számat? Benedvesítem az ajkaimat. James egy ragadozó szemeivel követi a nyelvem mozgását. –Nem. Miután találkoztunk a kávézóban.

Szétnyílnak az ajkai. Elképedve néz le rám.

– Ne ítélj el – motyogom.

– Én nem ítéllek el. Basszus, Olivia, én nem ítélkezem feletted – felnevet. – Különösen, mivel én is ezt tettem.

Kételkedve nézek rá.

Látva az összehúzott tekintetemet, újra felnevet. Megcsókolja a nyakamat és az államat, a bőrömbe kuncog, a borostája csiklandoz. –Az érett barack miatt volt – motyogja és megszorítja a fenekemet újra. – Elsétáltál tőlem és a farkam olyan kemény lett, ahogy figyeltem ezt a ringó feneket, hogy be kellett mennem a kávézó mosdójába és ki kellett vernem magamnak.

Rácsapok a mellkasára. – Ez egy szemenszedett hazugság!

– Nem, édes. Ez az Istenverte igazság.

Megcsókol, a szája kemény és követelőző, szíve a mellkasomhoz csapódik. Aztán legurul rólam, felkapcsolja a lámpát az éjjeliszekrényen és az ágy mellett állva néz le rám.

– Mondd el, mit csináltam a fantáziádban – mondja halk, sürgető hangon, leveszi a zakóját és hanyagul félredobja. – Mondd el pontosan, hogy mit tettem.

Leveszi az ingét is, miközben én felvillanyozva bámulom őt.

És be vagyok szarva.

Nyelek egyet és megpróbálok nem hiperventilálni, míg figyelem, ahogy lerúgja a cipőit, lehúzza a zokniját, kicsatolja az övét és letolja a nadrágját. Ha van gyorsasági rekord vetkőzésben, akkor ő most meg fogja dönteni.

Aztán ott áll teljes pompájában, csak egy fekete alsónadrágot visel. Egy hatalmas dudor feszül az elején.

Gyönyörű testének látványa biztosan átköti az összes idegszálat az agyamban, mert elmondom neki.–Úgy dugtál meg, mintha a tiéd lennék testestül, lelkestül.

Anélkül, hogy megszakítaná a szemkontaktust, tenyerét az erekciójára teszi, megszorítja a bokszerén keresztül, majd fel és le simogatja magát.–Folytasd.

Visszafogott a hangja, de feszültség látszik az arcán. Az összes izma megfeszül, mintha visszatartaná magát a kitöréstől.

Hőség árad szét a bőrömön, libabőrös lesz az egész testem. Finom remegés fut végig a gyomromon. Mozdulatlanul fekszem a hátamon, figyelem ezt a begerjedt, gyönyörű férfit, ahogy küzd magával, hogy ne vetődjön rám és sokkal erősebbnek érzem magam, mint valaha eddig az életemben.

– Rajtam voltál. Megdugtál. Keményen.

Az állán az izmok megfeszülnek. Becsúsztatja a kezét a bokszere gumidereka alá és megragadja kiugró erekcióját. Óriásinak tűnik, még a nagy kezében is.

Lihegve szólalok meg. – Úgy dugtál meg, míg el nem élveztem, aztán megfordítottál, térdre állítottál és hátulról is megdugtál.

Elkezdi simogatni csupasz farkát, kezét fel-le futtatva a vastag, eres rúdján. Karjain is kilátszanak az erek és a nyakán is lüktet egy.

– Aztán elfenekeltél, újra és újra, miközben dugtál, míg el nem élveztem, sikoltozva a párnába.

– Azt mondtad, hogy soha nem fenekeltek el – mondja élesen.

– Nem is.

– De arról fantáziáltál, hogy én megteszem?

– Igen.

Szemhéja szinte lecsukódik. A keze gyorsabban mozog. Még mindig áll, simogatja magát, figyel engem, mellkasa összevissza mozog fel és le.

A pamutpóló, amiben aludni szoktam, dörzsöli a kemény mellbimbóimat minden egyes lélegzetvételnél. Tudatában vagyok a lábaim közti nyomásnak, ami gyorsan fájdalommá változik.

– Ülj fel – parancsolja James és a szívem őrülten verni kezd.

Követem az utasítását, a lábaimat behúzom magam alá, várom a következő parancsát és próbálok egyenletesen lélegezni.

Szabad kezével előremutat. Odamászok az ágy szélére, újra magam alá húzom a lábaim és felnézek rá, az egész testem reszket.

– Négykézlábra – mondja lágyan.

Kifújom a levegőt. Aztán azt teszem, amit mond, erősen tudatában vagyok bőröm minden centiméterének. Az idegeim dalolnak. A vér lüktet az ereimben.

Még mindig simogatja magát, de közelebb jön az ágy végéhez, míg a farka már csak centikre kerül az arcomtól.

Nem tudom levenni róla a szemem. A látóköröm egy alagútra szűkül, aminek a végén egy óriási, gyönyörű farok áll büszkén, kis nedvesség gyöngyöződik a tetején.

Megragadja az államat a szabad kezével és kényszerít, hogy ránézzek.

Szemei sötétek és vadak.

– Le fogod szopni a farkam és játszadozol a punciddal, míg elfenekellek, édes. Készen állsz? – mondja nyersen.

Rémületszerű borzongás fut át rajtam. De ez nem rémület, ez eufória, a sokk, hogy mennyire akarom, hogy felemésszen.

– Készen állok – suttogom remegve.

Sötét parancsolóm megjutalmaz egy veszélyes mosollyal.

Tizennegyedik fejezet

 

Fordította: Mandy

 

Égő szemmel vár rám James egyetlen további szó nélkül. Még csak nem is mozdul, türelmesen mozdulatlan marad, miközben veszek egy szaggatott levegőt és rápillantok a markában tartott farkára.

Előrehelyezem a súlyomat a kezeimre és tétován megnyalom a farka végén csillogó nedvességet.

A hasán minden izom összehúzódik. Az állam körül megrándulnak az ujjai.

Ezt pozitív jelnek veszem és a megduzzadt fejet az ajkaim közé veszem.

Halkan beszívja a levegőt.

Becsukom a szemem, még többet veszek be belőle, imádom a forró és feszülő érzést a nyelvemen, a só és pézsma halvány ízét. Visszahúzódom, a farka hegyét nyelvemmel körbesimítom, elidőzöm itt egy pillanatig, szopogatom, élvezkedem, és érzem, ahogy a nyelvemen lüktet a farka alján lévő ér.

Keze lecsúszik az államról a torkomra és gyengéden megszorítja.

Miért tetszik ez nekem? A dominanciának ez a kis gesztusa miért ragad meg és remegtet meg? És miért késztet nyögdécselésre?

Megszólal uralkodó hangján. – Tedd az ujjaidat a bugyidba és engedd le a farkamat egész a torkodig.

Egy kézen egyensúlyozva a másik kezemet a lábaim közé teszem, ügyetlenkedve tolom félre a nedves bugyimat. Ahogy az ujjaim végigsiklanak lüktető csiklómon, ellazítom a torkomat és lecsúsztatom az ajkaimat a farkán, amíg bírom.

Felnyög, majd átkozódik, keze forró a torkomon. Megfeszül.

Lassan visszahúzódom, kinyitom a szemem és felpillantok rá, amikor a farka legvégét szívom. A szemei homályosak és nehezen lélegzik, megnyalja a száját, miközben engem figyel.

Lenyúl és megcirógatja a melleimet a pólómon keresztül, előbb az egyiket, majd a másikat, kemény mellbimbóimat morzsolgatja az ujjai között, megcsipkedi, majd megszorítja az egészet egy durva, vágyakozó markolással. Elkezdek ritmusosan mozogni, a csípőm a kezemnek ütődik, miközben mélyen a számba veszem őt, be és ki, a szívem vadul kalapál.

– El foglak fenekelni – lihegi. – Ne élvezz el.

Ne élvezzek el? Mit ért az alatt, hogy ne élvezzek el? Ez nem az egész…

CSATT!

Ugrok egyet, erősen beszívom a levegőt az orromon keresztül. Amikor újra a fenekemre csap, vinnyogok a csípése miatt, és az ujjaim gyorsabban dolgoznak a lábaim között. Olyan nedves vagyok, hogy hallom a hangját a szobában, még az eső lágy dobolásán keresztül is. Erősebben szopom a farkát, mohón benyelek belőle, amennyit csak bírok.

– Jézusom, Olivia. Olyan kibaszott gyönyörű vagy. Jézus Mária.

Minden második szavát zihálás szakítja meg. Előrehajol és a fenekemre csap megint, hatszor, kemény és gyors egymásutánban. Az orgazmusom úgy közeledik, mint egy tarajos hullám. Természetesen ő is tudja ezt.

– Ez az én orgazmusom. A farkamé, nem az ujjaidé. Ne merészelj elélvezni, míg nem vagyok benned.

Különben mi lesz? El fogsz fenekelni?

Önkívületben vagyok. Abban kell, hogy legyek. Az egyetlen dolog, ami miatt nem nevetek, mert egy harminc centis acélcsövet dugtak le a torkomon, de olyan felszabadultnak érzem magam, mint egy zsinór nélküli papírsárkány, ami vakmerőn forog keresztül az égen, belezuhanva egy fényes, veszélyes nemlétbe.

Aztán hirtelen eltűnik a farka, én pedig a hátamon fekszem meglepetten pislogva, ahogy James magasodik fölém.

– Nem büntetni próbállak azzal, hogy nem hagylak elélvezni – mondja szaggatottan. – Csak ha késleltetjük, amíg csak bírjuk, az növeli a gyönyört. Ezt hívják az orgazmus szélén lebegésnek.

Lebegés-remegés!Hadd lovagoljon ez a lány egész hazáig! Alatta fekszem, izzadok és remegek, képtelen vagyok beszélni is.

– Rendben?

Tiltakozásképp felmordulok, becsukom a szemem.

Megcsókolja a nyakamat suttogva. – Mondd el, mit akarsz. Ha most muszáj elélvezned, akkor szólj. Tudod, hogy gondoskodni fogok rólad.

Kinyitom a szemem és ránézek. Lebámul rám erősen koncentrálva, sötét haja a homlokába hullik, beárnyékolja a gyönyörű arcát, ami tele van aggodalommal.

Valami kioldódik bennem. Egy nehéz ajtó nyikorogva kinyílik a rozsdás zsanérokon, beengedve a fényt.

– Rendben – mondom alig hallhatóan. – Csináljuk ezt a lebegősdolgot. Bízom benned.

Teljesen mozdulatlanná válik. Úgy tűnik, még levegőt sem vesz. De minden mozdulatlansága és tökéletes ellenőrzése alatt valami erőteljes kavarog és ég, lángol a szemei sötét, kutató mélyéből.

– Bízol bennem?

– Igen.

Áhítattal suttogja a nevemet, felemeli egyik kezét, gyengéden elsimítja egy hajtincsemet a nyakamból és a fülem mögé tűri.

– Ne szórakozz velem, szépfiú. Nem szexeltem azóta, hogy a Duran Duran vezette a toplistát. Csináljuk.

Megrázza a fejét és halkan felnevet.–Éltél te egyáltalán a nyolcvanas években?

– Igen.

– Szóval te már csecsemőkorodban szexeltél?

– Nem. Ez undorító. Rám tennéd kérlek most már a szádat?

– Persze. – Lehajtja a fejét és lágyan megcsókolja a torkomat.

– Ne oda.

Felkapja a fejét és lustán, mindent tudó vigyorral elmosolyodik.–Nem? Hát akkor hova?

– A lábaim közé.

Félrebillenti a fejét és felhúzza a szemöldökét, mintha fogalma sem lenne, hogy miről beszélek.

– A puncimra.

Gúnyolódva suttogja. – Jaaaaaaa, oda.

– Igen, kérlek. Most, kérlek. Hacsak nem akarsz inkább elfenekelni, mert azt imádom.

Lenéz rám, elhalványul a mosolya. Tanulmányoz engem, az intenzitása másodpercről másodpercre nő, míg meg nem szólal halkan, de velősen. – Jó, hogy nem maradsz itt sokáig. Különben az enyém lennél.

Felizgatnak a szavai és a szemében csillogó szenvedély is. De a szenvedélyt tompítja az a sötétség, ami váratlan pillanatokban felvillan, a sötétség, ami meg kellene, hogy rémisszen, de ehelyett mélyen el akarok benne merülni és el akarok benne veszni.

– Ezt úgy mondod, mintha az rossz dolog lenne, ha a tiéd lennék.

– Nem lenne jó, Olivia. Neked nem.

– Miért nem?

– Kényes téma – motyogja feszült habozás után.

Odakint dörög az ég. Egy fehér villámlás robaja rövid időre bevilágítja a szobát. Félreteszem a baljós és irracionális érzéseket, hogy még a természet is figyelmeztet, hogy tartsam magam távol tőle, és a kezeimbe veszem markáns állát.

Mélyen belenézek gyönyörű kék szemeibe és megszólalok.–Te nem láthatod úgy magadat, ahogy én látlak, James. Bármelyik nő boldog lenne, ha olyan férfihoz tartozna, mint te. Meg fogod találni egy nap az igazit. És bárki is legyen az, remélem, soha nem fogok vele találkozni, mert olyan irigy leszek rá, hogy szívesen bepancsolnék az arcába egyet.

Belélegez, orrlyukai kitágulnak. A szemei résnyire szűkülnek.

Aztán meglepő vadsággal lecsap a számra.

Olyan éhesen csókol, hogy azonnal eláll a lélegzetem. Szívem erősen ver, olyan keményen, mintha át akarná ütni a mellkasomat.Aztán a következő pillanatban eltűnik, visszahúzódik a térdeire, hogy felrántsa a vékony pólómat a mellemre, áthúzza az arcomon és a karjaimon. Összehúzza a csuklóm körül és összeköti a végeit, jó szorosra húzza a csomót.

Megragadja az alkaromat, a csuklóimat a matracba nyomja a fejem felett és lepillant rám. A szemei üvegesek és égnek, mintha magas láza lenne.

– Ne élvezz el addig, míg nem mondom.

Halálosan lágy a hangja. Ettől gyönyör cikázik át az idegvégződéseimen.

Szeretem őt ilyennek, irányítása peremén. Szeretem tudni, hogy a vágy fura intenzitása és szüksége kölcsönös, hogy azt kívánja, hogy tudja kezelni, de nem tudja, nem igazán, nem eléggé, hogy biztonságban maradjunk.

Világos, hogy egyikünk sem hisz a biztonságban. Már nem.Azok után nem, amin az élet keresztülvitt minket.

Összeköt minket az a szörnyű igazság, hogy a biztonság egy illúzió.

És ez az a dolog, ami ebben a pillanatban mindkettőnket felszabadít.

Letépi rólam a bugyimat. Szó szerint letépi, könnyedén szétszakítva a csipkés anyagot és a darabkáit kirángatja alólam. Aztán a combjaim közé tolja az arcát és elkezdi mohón szívni a csiklómat, nagy forró kezeivel felnyúl és durván megszorítja a melleimet.

Imádom. Annyira imádom ezt, hogy ívbe hajol a hátam és remegek és megjutalmazom őt egy torkomból feltörő morgással, ami a nevébe alakul át.

Megcsipkedi a mellbimbóimat, a nyelve dolgozik a lábaim között, egyre jobban és jobban felizgatva, míg könyörgök neki a megkönnyebbülésért. De nem adja meg nekem. Ehelyett elfordítja a fejét a combom felé és megharapdálja, fogait olyan szúrással mélyeszti bele a lágy bőrömbe, ami a szívemet is megbélyegzi.

– Még nem, gyönyörűm – figyelmeztet kemény hangon. – Anélkül nem, hogy nem vagyok benned.

Ringatom a csípőmet, nyögdécselek, ide-oda forgatom a fejemet nyugtalanul.–Akkor dugj meg. Siess. Kérlek.

Az az állatias hang dübörög át a mellkasán. Az, ami elmondja, mennyire tetszik neki a reakcióm, a szavam, a szemtelen vágyam arra, amit ad nekem.Meghajol a matrac, ahogy a padlóra lép. Hallom, hogy a ruháiban kotorászik, majd egy fólia szakadását és tudom, hogy ezúttal felkészülten jön.

A matrac újra besüpped. –Nyisd ki a szemed – szólal meg James.

Felettem lebeg, kezeit a fejem két oldalára teszi. Lepillantok és látom gumiba csomagolt felálló farkát erősen himbálózni szétterpesztett lábaim között.

Vastag és hosszú, sokkal nagyobb, mint amivel valaha is dolgom volt, de már nem vagyok szűz kislány. Tudom, hogy pontosan illeszkedni fog hozzám.

Elbűvölve figyelem, ahogy kézbe fogja a farkát és elázott puncimat bökdösi vele. Fel és le csúsztatja, míg a vége már csillog.

– Nézz rám.

Mikor sötét pillantásával találkozom, azt morogja.–Az enyém vagy szeptemberig. Mondd.

– Igen. A tiéd vagyok szeptemberig. Teljesen a tiéd – mondom lélegzetvisszafojtva.

Csípője egyetlen hirtelen mozdulatával mélyen belém nyomja a farka teljes hosszát.

Felkiáltok, és hátam ívben elhajlik a matractól. Rátámaszkodik az egyik könyökére, öklébe szorítja a hajamat, a másik kezével pedig alámnyúl és egy birtokló szorítással megmarkolja a fenekemet.

– Tedd a lábaidat a csípőm köré – parancsolja a fülembe.

Megteszem, mindenem remeg. Kifújja a levegőt, aztán lassan visszahúzódik, míg már csak a farka hegye marad bennem, majd újra belém döf.

Nyögésemet egy mély és követelőző csókkal fojtja el. Aztán újra és újra lök egyet, keményen belemerülve fájó nedvességembe.

Nem gyengéd. Ez nem szeretkezés. Ez baszás, nyers és állatias és gyönyörű a maga sürgető voltában.

Egyetlen erős összehúzódás bennem elszakít a szájától és könyörögni késztet.–James, ó Istenem, James, kérlek, el kell élvezzek, kérlekhadd menjek el…

Nehezen lélegzik, fokozatosan lassít a csípője mozdulatain, míg teljesen mozdulatlan marad.

– Nem! – mondja határozott hangon.

A fejét a mellemre hajtja és kemény mellbimbómat szája forró, nedves melegébe szívja.

Önkívületben vonaglok alatta. Lángol a bőröm. Minden izmom megfeszül. Ringatom a csípőmet, a csiklómat a medencéjéhez dörzsölöm és hajszolom a belsőmben növekvő lángolást. A gyönyör rohamát érzem, amikor a farka megrándul válaszul.

A fülemhez nyomja a száját. – Annyira rossz kislány. Az én gyönyörű, rossz csajom. Ha nem hagyod abba a csípőd mozgatását most azonnal, kihúzom magam belőled és elfenekellek, míg annyira nem fáj, hogy egy hétig nem fogsz tudni leülni.

Csalódottan felzokogok.

Tudom, hogy beleegyeztem ebbe az orgazmus szélén lebegős játékba, de Isten bizony, megbántam. Mozdulatlanul fekszem alatta, zihálva és reszketve, a bőröm csúszik az izzadtságtól. Újra a mellemre hajtja a fejét, most a másik mellbimbómat halmozza el figyelemmel, harapdálja és a nyelvével pöckölgeti, nyalogatja.

Annyira nehéz nem mozgatni a csípőmet. Ehelyett inkább beharapom a számat, keményen, és mozdulatlan maradok, míg James ide-oda mozog a két lüktető mellbimbóm között, szívja és gyengéden harapdálja őket, tesztel a fogaival, hogy mitől nyögök fel és mitől zihálok.

Mikor már majdnem összeomlok és elsírom magam, James azt suttogja.–Tökéletes. Tökéletes vagy. Szeretem, amikor ilyen vagy, keményen próbálkozol, hogy megfelelj nekem, még akkor is, amikor már annyira nagyon elélveznél.

– Nagyon, nagyon – motyogom. – Annyira nagyon nagyon.

James mond valamit, amit nem értek.

Vagy tényleg önkívületben vagyok és az agyam túlságosan ki van égve, hogy felfogjam a szavakat, vagy olyan nyelven beszél, amit nem ismerek fel, valami olyat, ami egzotikusnak és férfiasnak hallatszik, olyan vicsorgós réshangnak, olyan éllel, mint egy dorombolás.

Akármilyen okból, de ez az a dolog, ami végül megtör.

Elkezdem mozgatni a csípőmet, vadul dugom magam a belém merült gyönyörű farok kemény hosszán.

James káromkodik és ezt most megértem.

– Elélvezek! Elmegyek! Nem tudom megállítani ó Istenem, James, nem tudom megállítani….

Belém döf és vicsorít. – Add nekem a gyönyöröd.

– Ó, a fracba, a francba…

– Igen, szerelmem, kurvára adj ki magadból mindent, amid van.

Rángatózva és sikítozva vergődök alatta, míg kefél engem. Az orgazmusom olyan erővel söpör végig a testemen, mint egy robbanás. Összehúzódik és elernyed, összehúzódik és elernyed, a gyönyör egyik hulláma a másik után tör rám. Tehetetlenül átadom magam neki, miközben James belém hatol morogva, szája a torkomban lüktető pulzusomra tapad. Fogja a csuklóimat és a nyakamat szívja erősen, erőteljes lökéssekkel hatol belém, nem kímélve engem.

Birtokolva engem.

Egy kis időre mozdulatlanná merevedik, aztán rekedten felnyög. Az egész teste remeg. A kezére támaszkodik, hátrahajtja a fejét és felordít.

Aztán elkezdi újra mozgatni a medencéjét, megdug egyenest az orgazmusán keresztül.

A combjaimat szorosan összekulcsolom a derekán, megkapaszkodom a vágtára és próbálom figyelmen kívül hagyni Kelly figyelmeztető hangját a fejemben, mikor azt mondja, hogy legyek óvatos.

Ahhoz már túlságosan is késő.